Itt a Tipli 5. része!

Ha nem olvastad az első négy részt, itt megteheted: TIPLI1 TIPLI2 TIPLI3 TIPLI4

Szóval...

TIPLI 5. rész

Még csak délután volt, de egész nap nem ettem semmit, szóval kerestem valami kajáldát. Bementem a legközelebbi mekibe. Még az is szimpatikus melónak tűnt egy nap telemarketing után. Kértem valami párszázas menüt és megkérdeztem a srácot, hogy szeret e itt dolgozni. Erre meg lebaszta a tálcát és megsértődött, pedig tényleg nem szivatni akartam.
- Ne kattanj már meg, komolyan kérdeztem. Meló kell és gondolkodok, hogy elmegyek mekibe dolgozni. – Erre láthatóan megenyhült, és úgy nézett a szemembe, ahogy csak a sorstársak szoktak.
- Ne gyere! Nincs ennél szarabb meló.
- A telemarketing szarabb. Most jövök onnan. Elküldtem a főnököt a faszba és leléptem. – Erre vigyorgott egyet és dobott a burgerek mellé egy jó nagy adag fagyit. Király! Gondoltam és felültem enni a galériára.

Volt ott egy csaj. Ez nem vág ide, de azért elmondom. Nagyban tömtem magamba a burgert, amikor észrevettem, hogy a csaj nagyon nézeget. Ösztönösen odakaptam a számhoz, hátha van rajta valami retek és azért néz. Volt is. Egy-egy majonéz csík mindkét irányba, mint a Joekernek. Gondoltam, akkor jól kiröhög azt ennyi. Erre meg csak mosolygott tovább, meg egyre feltűnőbben nézett.  Nem igazán tudtam mit csináljak, mosolyogtam egyet bénán aztán martam tovább a burgert. Erre meg odajött, hogy ne haragudjak, hogy evés közben zavar, de nem én vagyok a basszusgitáros a valamilyen bandából?
Mondtam, hogy dehogynem! Erre meg leült mellém, mintha haverok lennénk és elkezdte magyarázni, hogy múltkor milyen jót buliztak a koncertünkön és emlékszem e, hogy akart csinálni közös képet, de lemerült a telefonja. Azt gondoltam, jó hülye csaj lehet, ha ekkora fan és nem ismeri fel a basszusgitárost…
Dumálgattunk kicsit. Sok olyat mondott, amiről fogalmam se volt, de jól vettem a lapot. Olyanokat mondott, hogy „ja, mint abban a számotokban, ahol…” Bólogattam meg vigyorogtam. A közelében se jártam a lebukásnak. Szóval együtt kajáltunk. Valamiért bedobtam, hogy nézni akarok valami jó munkát külföldön. Biztos, mert egyre jobban foglalkoztatott. Erre kétségbe esett, hogy elmegyek az országból és feloszlik a banda… Megnyugtattam, hogy a banda soha nem oszlik fel…

Aztán azt mondta, hogy akkor menjek folyami hajóra basszus gitározni. Jó ötlet lett volna, ha akármin is tudok játszani, mert kiderült, hogy nem rossz dolog az, sok helyen meg lehet fordulni és ráadásul alig tudsz ott pénzt költeni. Jó pénzzel lehet hazajönni egy ilyen hajós körről.
Mielőtt lelépett még megkért, hogy lőjünk egy közös képet. Valahogy meg akartam úszni, mert az már cink lett volna. Nem akartam, hogy később levágja, hogy benézte ki vagyok… Jobb a békesség.
Igyekeztem kitalálni valamit, de szerencsére megoldódott magától. A csaj telója megint lemerült… De örültem neki! Mondta, hogy akkor csináljak egyet a sajátommal és küldjem el neki, ha nem nagy kérés. Rábólintottam. Mindent a rajongókért…

Otthon megint a láttam a kitaposott Jordant. Érdekes a taggal még egy szót se beszéltem. Nem is voltam rá kíváncsi. Csak ők voltak otthon és nagyon benne voltak. Lihegtek meg hörögtek, sokkos volt. Bebasztam az ajtót és jól felnyomtam a zenét. Rákerestem a basszusgitárosra, akivel összekevert a csaj. Hát kurvára nem hasonlított rám… Na mindegy.
Tudtam, hogy anyám pár óra múlva hazaér, szóval rákapcsoltam és igyekeztem keresni valami melót. Ne legyen miattam elkenődve. Ahogy keresgéltem, be kellett látnom, hogy ebből Tesco lesz. Árufeltöltés. Undorító meló, de legalább mondhatom, hogy van benne tapasztalatom. Elküldtem az önéletrajzom és reméltem, hamar kapok valami visszajelzést.
Aztán megjött anyám. Nyílt az ajtó, csapkodás, morgolódás. Gondoltam, most okosnak kell lenni, mert valami nagyon felbaszhatta a munkában.
Mentem elé, elvettem a szatyrot és bepakoltam a hűtőbe. Megkérdeztem, mi a helyzet, de nem válaszolt. Csak leült és bámult maga elé.
- Milyen volt a munka? – Kérdezte hosszú kínos csönd után.
- Szar. – mondtam. - De legalább munka. – nem akartam elmondani, hogy otthagytam őket.
- Legalább egy jó hír. – mondta és magára erőltetett egy mosolyt.
Láttam, hogy valami baj van. Tudom, mikor van baj.
- Baj van? – kérdeztem és leadott egy igen dúrva sztorit.
Kiderült, hogy bekebelezik a céget, ahol dolgozik és az emberek felét kirúgják. Úgy néz ki őt is. Az is kiderült, hogy sok az elmaradás és mivel szinte mindenünk törlesztő részletre van, rumlis időszak fog jönni.
- Legalább kapsz végkielégítést. – mondtam neki. – Addig el leszünk valahogy, én is találok munkát és te is kitalálod, mi legyen. – próbáltam derűsen felfogni.
Erre keserűen elfintorodott és elfogytak a könnyei. Kimért lett és tárgyilagos.
- Hát ez az. Elém raktak egy papírt, hogy mondjak fel közös megegyezéssel.
- Ez komoly? – Kérdeztem. Anyu bólintott.
- Nem akarnak fizetni.
- Aláírtad már?
- Nem. De nagyon bele akarnak kényszeríteni.
- Ezt nem tehetik meg! – Csattantam fel.
- Valaki azt tesz, amit akar…– mondta kiábrándultam.
Sokáig forgott ez a mondat a fejemben. „Valaki azt tesz, amit akar”
Akkor csörgött a telóm. A Zsófi volt az. Bementem a szobába, vettem egy nagy levegőt és felvettem.
Igazából kellemes meglepetés volt, nem azért hívott, hogy lebasszon. Át akart jönni, azt mondta, hiányzom neki…

Király! Gondoltam, és rendbe raktam magam, meg kicsit összerántottam a szobámat.
Aztán megnéztem a leveleimet, nem jött válasz sehonnan meló ügyben. Miért is jött volna ilyen hamar. De láttam, hogy irt a Tibi nővére, a bandzsa lány. írni akartam neki, hogy számoljon velem, de akkor csörgött a kaputelefon. A Zsófi volt az. Rendesen a nyakamba ugrott, mint akinek soha semmi baja nem volt. Dugtunk is egy nagyot igen hirtelen.
- Na ez hiányzott. – mondta zilálva.
- Nekem is. – Mondtam. Igazából szörnyű beismerni, de csak ez hiányzott.
Feküdtünk egymás mellett szótlanul, mert ebben voltunk a legjobbak. És akkor kaptam egy sms-t a Kokkertől. Ennyi volt benne: „A Zsófi a Robival kúr! Szívesen”

Na bazdmeg! Akkor ez ennyi. Ö megsértődött, én nem szaladtam utána, erre ő összekúrt a Robival. Aztán most mégis itt fekszik. Faszom se érti a nőket.
- Ki az? – kérdezte a Zsófi és a telefonomra sandított.
- Csak a Kokker. – mondtam. Rögtön ki is töröltem az sms-t, nehogy bele tudjon lesni. Nem tudtam mit érezzek. De dühös nem voltam. Kimentem hugyozni, és hogy kicsit összekapjam a gondolataimat a fürdőszobában.
Mire visszaértem ott várt a Zsófi azzal a szigorú fejével.
- Ez mi? – Kérdezte és megmutatta a közös képet a „rajongómmal”. Mérges lettem, hogy ilyen pofátlanul kutakodik a telefonomban és semmi kedvem nem volt magyarázkodni. Megvontam a vállam.
Erre elkattant és komolyan mondom 10 percig hepciáskodott levegővétel nélkül. Nyomatott mindenféle érzelmi zsarolós dumát meg olyanokat, amivel azt hitte bűntudatot lehet kelteni bennem. De mikor a végére ért és számon kérően meresztette a szemét csak ennyit kérdeztem:
- A Robival kúrsz?
Erre lefagyott, azt úgy maradt nagy kerek szájjal, meg szemekkel.
Szóval kipateroltam a faszba és lefeküdtem az ágyra, hogy gondolkozzak egy kicsit.
Akkor döntöttem el. Lelépek. Nem érdekel milyen nehéz, meg mennyit kell szopni miatta. Lelépek, csinálok pénzt és segítek az anyámnak. Hirtelen semmi nem volt olyan fontos. Se a telep, se a haverok, főleg a Zsófi nem. Simán itt tudtam volna hagyni mindent és mindenkit…

Ha érdekel a folytatás, kövess itt, vagy megtalálsz a facebook oldalamon.
Sokat segítesz egy megosztással;)