Itt az új kör a Tipliből. Jó hír, hogy a célegyenesben vagyok és úgy tervezem, hogy egész hamar jön a könyv, nyomtatott formában.

Az első 5 részt itt olvashatod: TIPLI1 TIPLI2 TIPLI3 TIPLI4 TIPLI5

Szóval...

TIPLI 6. RÉSZ

Szóval ott voltam, ahol a part szakad, nulla forinttal és nulla kilátással. Anyám stresszben volt, a Zsuzsit meg csak az a langaléta tróger palija érdekelte. Amúgy ő egy ruhaboltban dolgozott. Nem keresett nagy pénzt, de nem is szívesen adott haza belőle. Azt mondta az kell neki, hogy igényes legyen a megjelenése és erre neki szüksége van… Á bassza meg, majd én kitalálok valamit, gondoltam.

De mit? Arra gondoltam, fel kéne találni valamit. Valami olyan hiánypótló dolgot, amit azonnal bekajál mindenki és dől a pénz. Sokat dumáztam erről a Kokkerrel és folyton dobálta a szarabbnál szarabb ötleteit.
- Inkább melót szerezzél nekem! – mondtam sokszor. Mindig mondta, hogy oké ne féljek, szerez ő melót, de jó sokáig nem láttam belőle semmit.
Ráadásul, ami még plusszba cink volt, hogy anyámnak nem volt szívem elmondani, hogy már első nap feladtam azt a telemarketinges fost. Minden nap elindultam, mintha munkába mennék és tébláboltam és valami csodára vártam.

Aztán egyik nap hívott a Kokker. Talált nekem melót! Alig hittem el. Kurvára örültem neki. Mondjuk kár volt olyan korán örülni…
Azt mondta, hogy valami színpados meló, hangfalakat felrakni meg színpadi elemeket, mit tudom én. Gondoltam jó lesz az nekem, hat rongyot fizetnek egy napra és ahogy kész a téma, lehet menni haza. Jól hangzott. Két napot dolgoztam ott és elmondhatom, hogy a világ legszarabb melója. Ez is.
Úgy kezdődött, hogy reggel hatkor jött három batár nagy kamion. Voltunk rá vagy 30an. Gondoltam megleszünk hamar, délutánra otthon leszek. Aha… A legnehezebb vasakat kellett cipelni a szemét hidegben, és ha véletlenül megálltál egy pillanatra, rögtön ott termett valaki baszogatni és rögtön befogtak valamire. Kiderült, hogy a színpadépítés kemény meló. Nehéz és nagy fizikumot igényel. Azt hittem beszarok. Hulla voltam estére és úgy nézett ki 13 óra munka után se áll úgy a színpad, ahogy kéne neki. De eldöntöttem, hogy másnap is ott leszek és cipelem a vasakat, mert örültem, hogy adhatok valami pénzt anyámnak. Tudtam, hogy nem ezek az 5-6 ezer forintok fognak kirángatni minket a szarból, de akartam, hogy lássa, hogy én is igyekszem és legalább nem kellett többet kamuznom neki.
A második nap ugyanez volt. Akkorra már állt a váz és csak a reflektorok és a többi kütyü hiányzott. Ez a nap nem volt annyira fárasztó, de cserébe rohadt unalmas volt. A belem majd kilukadt, mert nem akartam költeni, meg igazából nem is volt miből. Szóval már akkor tudtam, hogy nem itt fogok karriert csinálni. Aztán a színpad kész lett és azt mondta a főnök, hogy szól a következő melónál. Ami lehet, hogy holnapután lesz, de lehet, hogy csak jövő héten… Amikor megkérdeztem, mikor fizet ki, arra is valami hasonlót válaszolt. Lehet, hogy holnapután, de lehet, hogy csak jövő héten…

Később megdicsértem a Kokkert, hogy milyen átkos szar melót tudott találni nekem, de csak vigyorgott, mint aki örült, hogy kibaszott velem.
- Könnyű meló kell? Menj el kínai piacra kamiont pakolni! Ott nincsenek vasak, csak ruhák, meg ilyen műanyag szarok. Hat rongyot dobnak ki minden lepakolt kamionra és két ember elég rá.
Szóval három rongy kamiononként. Gondoltam ez még jó is lehet, ha egy nap meg lehet csinálni kettőt-hármat.
Szóval elmentem kamiont pakolni abban a gecis hidegben. Egy öreg taggal voltam párba, aki nem sokat idegeskedett. Üldögélt, cigizgetett és mindenre csak tőmondatokban válaszolt, mint a székelyek. A lényeg, hogy én nem vagyok rasszista, de nem örültem annak a sok kínainak. Főleg az asszonyoknak. Hangosak voltak, sipítoztak és állandóan kiabáltak. De tényleg. Én mondjuk egy szavát sem értettem a főnökasszonynak, de a hangsúlyból így is tudtam, hogy baszogat valamiért. Az okosabbaknak volt kesztyűje. Igazából mindenkinek volt, csak nekem nem. Az összekötözött dobozokat a kötélnél kellett felemelni, ami egy kis idő után nagyon vágta a kezemet.
Kérdeztem azt a székelyt, hogy mit csináljak. Azt mondta legközelebb hozzak kesztyűt… Nem voltam kisegítve vele. Aztán a dirigálós asszony megszánt és adott egy jó kétszáz forintos kesztyűt. Úgy is szar volt, de éreztem, hogy visszamegy a vér a kezembe. Hat óra is eltelt, de még mindig az első kamionból pakoltuk ki a ruhákat. Folyamatosan melóztunk, de a dobozok nem akartak fogyni. Nap végén, kb 8 óra meló után kaptam kettőezerötszáz forintot… A nő levonta a kesztyűt! Az mi?!
Rájöttem, hogy itt se lehet meggazdagodni. Vettem belőle egy cigit meg kajáltam egy nagyot és annyi volt a pénznek. Ott voltam, mint reggel. Nem mentem többet.

Szóval az a hónap így telt. Kipróbáltam minden melót, amit csak találtam, vagy talált a Kokker. Elmentem légteknika karban tartónak, ami sokszor egész jó volt, mert jófej tagokat ismertem, de ott is megtudtak azért szopatni.
Volt hogy egy nagy áruház udvarán kellett hideg vízzel mosni a ventilátor lapátjait. Egy ventilátor volt kb. 30 kiló. Darabonként 24 lapáttal és jutott rám, vagy tíz darab. A kisfőnök meg is mutatta, hogy kell. Letörölt egy lapátot a 24ből, aztán elment cigizni. Aztán mikor visszajött, megmutatta tudományosan, hogy mi a módszer. Letörölt egy lapátot szarul, és azt mondta, hogy na így. Csak gyorsabban… Azt hittem hátba rúgom, mikor megint elment cigizni.
Szerencsére nem ő volt a főnök és nem is volt ott sokáig. A főnök fain volt, jól kijöttünk. Kártyáztunk a furgonba, meg láncba toltuk a cigit meg az energiaitalt.

Közben bejött az árufeltöltő meló is. Alig vártam, hogy kezdhessek. Ilyen szar melók után egy jutalom volt ott dolgozni. Csajom ugye nem volt. Nem vitte se a pénzt, se az időmet.
Anyám megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó aláírni a papírt. Szerencsére. Talpraesett, nem hagyta, hogy kihasználják, kész volt jogi útra vinni a dolgot.
Alig jártam le a padokhoz. Vagy dolgoztam, vagy a gép előtt ültem és igyekeztem kitalálni valamit. Dobbantani akartam, de ahhoz pénz kellett és semmi reális esélyem nem volt félretenni annyit, amennyiből el lehet indulni külföldön. Éreztem, hogy egy helyben állok. Utáltam ezt a hónapot.

Kitaláltam, hogy legalább kicsit összerántom az angolomat, ahhoz nem kell sok pénz és mégis közelebb kerülök a célomhoz más fronton. Írtam a Tibi nővérének és levajaztam egy találkozót.
Na Szóval lebeszéltem a Tibi nővérével, hogy délután 6ra átugrok és felmérjük, hogy milyen szinten vagyok. Azért jól rendbe raktam magam előtte, borotválkozás, séró, szett, ami kell. Jó, bandzsa meg minden, de azért sose lehet tudni...

Felcsöngettem kaputelefonon, Bele se szóltak, de rögtön berregett a kapu. A Dóri nyitott ajtót, egy pólóban és francia bugyiban, szóval egész jó első benyomást tett rám, pedig tényleg kancsal volt kicsit.
- Helló! Ne haragudj gyorsan felkapok valamit, addig menj be a szobába.
Miattam nem muszáj, gondoltam, de végül csak bólintottam meg mosolyogtam egyet és bementem. Leültem az ágyra és azon gondolkodtam, vajon direkt mutogatja e magát. Végül is már mikor felkapuztam tudta, hogy jövök és fel tudott volna venni valamit. Nagy kupi volt nála, de nem olyan tróger kupi, sörös dobozokkal, meg csikkekkel a poharakban, hanem, könyvek, jegyzetek ruhák, ilyenek.
Kb 5 perc után belépett az ajtón.
- Na itt vagyok, bocs csak most volt időm lezuhanyozni. Szóval a Tibi mondta, hogy szeretnél angolul tanulni.
- Yes! – Mondtam frappánsan. 
- 2 ezer egy óra és szerdán meg csütörtökön érek rá, kb ilyen tájban, néha vasárnap délután is, ez így oké?
- Oké!
Leült az iróasztalához és kifordult felém a görgős székkel. Azért rendben volt, főleg a lábai.
Akkor elkezdett valamit angolul beszélni.
Oké! – Mondtam. Nem értettem, mit mond, de gondoltam oké iz oké.
- Good.  Tell me something about you! - mondta. Vagy legalábbis valami ilyesmit.
- What? – Mondtam. Gondoltam majd egy szavas válaszokat adok, mint az akcióhősök. De aztán lassított és lényegében egész jól értettem és fel is tudtam venni a fonalat valamennyire. Meséltem a családomról olyan iskolás angollal. Ha hülyeséget, mondtam kijavított, de nem volt cink, úgyhogy egész jól alakult a dolog. Közbe csörgött a telefonja, felvette és elkezdett mászkálni meg pakolászni a szobában miközben beszélt. Tiszta ideg volt, beadandókról meg Zh-król beszélt, meg hogy milyen embertelenül sokat kell tanulni, meg, hogy öt perc szabadideje sincs. Aztán letette és visszaült a székre.
Hamar egész érdekes dolgok felé terelődött a beszélgetés, kérdezte van e csajom. Azt mondtam nincs. Tanított hasznos kifejezéseket, meg csináltunk szituációs játékokat, hogy ő az eladó én meg a vásárló, meg ilyen hétköznapi szitukat.  Odaült mellém az ágyra. Egyre jobban jött meg az önbizalmam és azt hiszem egész jó fej voltam a rossz angolommal együtt is. A kezem hozzáért a combjához közben, de tényleg véletlenül. Azért nem siettem elkapni és a Dóri se vágott olyan fejet, mintha szatír lennék…  Tudtam, hogy nem lenne jó ötlet ebbe belecsúszni, mert egész jó angoltanár, meg pont amikor így vagyok a Zsófival , nem kellene semmit bonyolítani...

Aztán kúrtunk egy nagyot! – Nagyon gyorsan történt, azt hiszem, közöm se nagyon volt hozzá. Ott pörgött rajtam egy frusztált túl hajtott egyetimsta, aki nagyon sok feszültséget akart levezetni. Még jó, hogy nem volt otthon senki. Nagyon hangos volt a csaj, meg kopogott az ágy a falon,  de végeredményben király volt. Miközben felöltöztünk már gondoltam, hogy nem fogunk többet angolozni, de nem akartam akkor kikesselni, mer elég furán jött volna ki rögtön dugás után, tudod.

Egészen kisimult a csaj , még szebb is volt talán. Dumálgattunk még egy kicsit egész természetesen, meg nem éreztem semmi cinket vagy feszengést. Aztán bedobtam, hogy lassan indulok, és jövőhéten jövök megint. Azt ajtóban eszembe jutott a kess. Ja tényleg az angol óra.  Adtam neki két rongyot aztán mondtam, neki, hogy Auf wiedersehen!

Nem sokkal később leugrottam a padokhoz. El akartam mondani a sztorit valakinek, de nem jött volna ki jól, mert ott volt a Zsófi is. A fasz se érti minek. Azt mondta, hogy az Ágika miatt van itt, merthogy ők barátok. Simán neki adtam volna örökbe az Ágikát, ha csak ezen múlik, de nem hiszem, hogy miatta volt itt. Ha az volt a célja, hogy engem idegesítsen, sikerült neki. Rohadt jól nézett ki, az a helyzet. Valahogy mindig így van. Ahogy szakítasz valakivel, direkt tízszer jobban kezd el kinézni, hogy idegesítsen.

Amúgy a Raskó is tiszta ideg volt. Talált magának valami melót, de ahhoz kellettek papírok. Személyije sincs neki és ki volt, hogy be kell mennie az okmányirodába. A Zsófi csak forgatta a szemeit, akármit mondtam, a Kokker, meg a telefonját nyomkodta és úgy vigyorgott, mint aki egy csajt fűzöget. Levágós az ilyen. Felajánlottam a Raskónak, hogy én is elmegyek vele. Gondoltam megcsináltatom az útlevelem. Optmizmusból. Ha nem is lényegi dolgokkal, de legalább valamivel haladok addig is.

Szívesen mentem volna valami mediterrán területre.  Azt hallottam ott mindenki mindig ráér. Két órát késik a busz és le se szarja senki. Itt meg mindenki úgy meg van feszülve, hogy keresi az okokat, amin lehet szitkozódni: Tömeg van a buszon, sor van a boltban, tél van, nyár van… Mindegy. Mindennel bajuk van. 
És ami a legrosszabb, hogy kezdtem érezni, hogy már nekem is mindennel bajom van. Elegem volt a szar melókból, a buktatókból, a faszfejekből, meg úgy egyáltalán mindenből. Nem mintha én nem lettem volna ugyanolyan faszfej. De azt tudtam, hogy le kell lépnem innen. Itt kell hagynom a környéket, ahol mindig ugyanaz történik, az emberek ugyanarról beszélnek és semmi nem változik.
Ahogy bámultam az Ágika unott fejét, hirtelen úgy kiábrándultam, hogy megfordultam és hazamentem. Nem is köszöntem. Hirtelen nem értettem mi a faszért fecsérlem az időmet…